Lars Kepler: Nyúlvadász

"Igazságszolgáltatás vagy önbíráskodás? Mit tesz a „kisember”, ha élete végéig hordoznia a kell a terhet, azt a legborzalmasabb dolgot, amit …., miközben sem a civilizált világtól, sem az égből nem várhat segítséget? A bosszúkönyveknek témájukból adódóan, mindig óriási lehetősége nyílik arra, hogy látleletet adjanak a társadalom hibáiról, az emberi psziché végleteiről vagy az egymás közötti hatásmechanizmusokról. Kepler ezúttal is alapvetően ezen egyszerű, mondhatni sablonos elemekre húzta fel a történetét. Nem az erőszak felé építkezik, hanem az erőszak által megváltoztatott állapotot kutatja fel. Regénye a klasszikus értelemben vett thriller, helyenként szinte horrorba hajló részekkel, kiváló dinamikával. Nagyon okosan és remek arányérzékkel adagolja a „szörnyűségeket”, szépen építkezik a tetőpont felé, és egy pillanatig nem idealizálja a szereplőit. Nem „csak” egy szokványos skandinávthriller, mert a bosszú csak okozat, az ok maga az, ami sokkal inkább lélektani eredetű. A bűnt járja körül egy csoporton belül, miközben fontos szerephez jut a dráma is. Nem a szokványos antihőst jeleníti meg, akivel veszélyes az olvasónak azonosulni, mégis vállalja a következményeket miközben erkölcsi stabilitása egy pillanatra sem billen ki. Többek között megmutatkozik, hogy szereplői drámája mellett az is izgatta, hogy minél szélesebb társadalmi rétegekből merítsen és rávilágítson arra, hogy egy „ilyen bűncselekmény” a későbbiekben mennyi mindenkire van hatással az egyszeri kisembertől a politikus nagykutyáig. Kivételt csak a rendőrök képeznek, amit viszont egyfajta fricskaként (börtönbüntetését töltő nyomozótól kérnek segítséget) is fellehetne fogni, noha a cselekményben természetesen nekik jut a főszerep. A bántalmazott lelki függőségről intelligensen ír, az olvasó pedig megtapasztalhatja ennek a lélekölő állapot minden oldalát."

(mate55)
In: https://moly.hu